Mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségei

Mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségei

Minden kezdet nehéz, mielőtt az könnyűvé válik. Kifejezetten igaz ez az olyan folyamatokra, amelyek esetén látens igényekkel van dolgunk. Ilyen például a mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségeinek felkutatása egy saját vállalkozáson belül. Nem szabad azonban megfeledkeznünk e folyamatok fontosságáról, melyet jól szemléltet az okostelefonok elterjedése. Megjelenésük előtt senkinek sem volt rá szüksége, manapság pedig már nem tudjuk elképzelni nélküle az életünket. Következzen most egy olyan blog, mely egy laikus „tollából” származik, szakzsargon és magasszintű hozzáértés nélkül. Célja, hogy közelebb hozza az olvasókhoz a mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségeit.

Az AiCAN elhivatottan keresi a mesterséges intelligencia használati és integrálhatósági lehetőségét az élet minden területén, melynek eredményeképpen összegyűjtöttünk néhány hasznos, és innovatív alkalmazási lehetőséget. A következő bejegyzésekben ezeket, a jelenleg már megvalósítható alkalmazásokat mutatjuk be. A bejegyzések célja a mesterséges intelligencia képességinek bemutatása, továbbá a saját fejlesztéseinkről való beszámolás.

Bizonyára sokan vannak úgy a mesterséges intelligencia hallatán, hogy hirtelen azt sem tudják, hogy mire gondoljanak. Először én sem tudtam. Azt sem, hogy a gyakorlatban ez mit jelent vagy mire jó, de most már, ha nem is magas szinten, értem az elvét, a működését. A következőkben hétköznapi példákkal szeretném szemléltetni, mire is használhatjuk az MI-t.

Az élet szinte összes területére érvényes az, hogy az „AI (Artifical Intelligence, vagyis mesterséges intelligencia) tudja”, vagyis képes arra, hogy bármilyen területen alkalmazhatóvá váljon. Legyen az képfelismeréssel, beszédfelismeréssel, szövegértelmezéssel vagy akár becslésekkel, előrejelzésekkel kapcsolatos.

Valószínűleg mindannyian ijedtünk már meg a bőrünkön keletkezett furcsa folt vagy elváltozás láttán és azonnal rohantunk volna az orvoshoz, hogy mondja meg, mi is az, mitől alakult ki és hogyan kezeljük. Persze ez általában nem megy rögtön, addig pedig marad az idegeskedés. Az AI orvostudományba integrálásának nagy szerepe lehet. Segítségével létre tudunk hozni egy olyan applikációt, mely felismeri a bőrünkön található elváltozásokat, diagnosztizálja a leletek alapján a betegségeket, mellyel számos vizsgálatot spórolhatunk meg magunknak.

A képfelismerés egy másik nagyon hasznos lehetősége a beléptető rendszerek létrehozása. Legyen szó irodai, gyártócsarnoki vagy akár az otthoni beléptetésről. Mindenki ismeri az érzést, mikor nem találja a beléptető kártyáját vagy kulcsát, esetleges következményként végül újat kell beszereznie, zárakat cseréltetnie nem kevés összegért. Az AI segítségével olyan beléptető rendszert lehetséges létrehozni, melyhez nem szükséges magunknál tartani semmilyen tárgyat vagy eszközt. Csupán egy felszerelt kamera és mikrofon szükséges az azonosításhoz. Sőt ezen felül, nem várt személy esetén, a rendszer rögtön értesíti az illetékeseket, köztük akár a hatóságot is.

Az irodákban is nagyon hasznos lehet egy mesterséges intelligencián alapuló rendszer használata, mert képes a kézzel írott szövegeket digitálissá alakítani, ezzel megkönnyítve az alkalmazottak munkáját.

Mindezeken felül léteznek már olyan ingre, ruházatra csíptethető kamerák, melyeket látássérülteknek fejlesztettek ki, a veszélyes helyzetek elkerülése végett. Ez nagy könnyebbséget jelent számukra, mert valljuk be, ők az élet minden területén ki vannak szolgáltatva . Hogyan lehetséges ez? Az AI segítségével.

A képfelismerés mellett a beszédfelismerésnek is nagy szerep jut. Az MI képes arra, hogy értelmezze a szóban elhangzó parancsokat, gondoljunk itt a többféle otthoni asszisztensre, mint pl. a Siri, mely képes kommunikálni a használójával. Hallhattunk már Alexáról, az Amazon otthoni asszisztenséről, aki a különféle napi teendők átvállalására szolgál. Ezek a szoftverek mind MI-t használnak a hangok értelmezésére. Ezen kívül egy MI rendszer képes egy mentőautó hangját is a különböző közlekedési eszközökben felismerni, és ennek következményeképpen lehalkítani a rádiót. Vagy például a gyermeksírást is képes felismerni és ezt követően jelezni a szülőnek.

A szövegértelmezés területén is számos hasznát fedezhetjük fel. Főként az irodai szférában nyújt nagy segítséget az MI alkalmazása. Megspórolhatjuk az időt az e-mailek, önéletrajzok olvasásával, mert a rendszer képes arra, hogy elolvassa az e-maileket és továbbítsa azt az illetékesnek, vagy elolvassa az önéletrajzot és szelektálja a megfelelő jelölteket. De egy reklamáció szövege alapján képes értelmezni azt is, hogy az melyik részleget érinti és továbbítja nekik.

Mindezek mellett képes a folyamatérzékelésre, becslésre és előrejelzésekre is. Tevékenységeink alapján felismeri, hogy milyen termékeket, tartalmakat preferálunk, és olyan tartalmakat hoz előtérbe, vagyis célzott hirdetéseket juttat a fogyasztó részére.

Pénzügyi téren nagy szerepe van abban, hogy érzékelje a visszaéléseket a tranzakciók segítségével, előrejelzéseket tegyen a trendek, események figyelembevételével és ajánlást tegyen a megfelelő pénzügyi befektetésekre, ami által kialakítható egy magas hozamú pénzügyi portfólió is.

Komissiózás, vagyis raktározás területén is hatékonyan integrálható az MI. Egy raktáros munkája elég bonyolult. Rengeteg felesleges energiabefektetést jelent számára, hogy a különböző dolgokat más-más helyről kell összeszednie. A mesterséges intelligencián alapuló rendszer képes arra, hogy kiválassza a legrövidebb és ezáltal leghatékonyabb utat a dolgozó számára, ezzel számos energiát megspórolva.

Nem utolsó szempont az sem, hogy termékekre lebontva képesek vagyunk a jövőbeli keresletnek megfelelő termékmennyiséget a raktárba rendelni automatikusan, figyelembe véve a szállítási időket, szavatossági időket és akciókat is, mellyel költséghatékonyabbá tehetjük a vállalkozásunkat.

Láthatjuk, hogy a gazdaság minden területére igaz az, hogy az „AiCAN”. „ Cikkünkből kiderül a technológia képességeinek sokszínűsége! Ez csak pár példa azokra a problémákra, amiket az AI könnyed egyszerűséggel megold, de a valós problémák Önöknél vannak vállalkozásaik, vállalataik mélyén. Nálunk pedig a megoldások arra várva, hogy átadhassuk Önöknek!

Biztosak vagyunk abban, hogy az Ön vállalkozásában is vannak mesterséges intelligenciával automatizálható munkafolyamatok: amennyiben szeretné élvezni a mesterséges intelligencia használatával járó előnyöket, úgy jelentkezzen ingyenes, személyes konzultációnkra elérhetőségeink valamelyikén.

Close Menu