Arcfelismerő rendszer – Intelligens otthon

Arcfelismerő rendszer – Intelligens otthon

Fárasztó munkanap, megérkezünk szeretett otthonunk bejárata elé, ahol egy nyugodt estét szeretnénk eltölteni. De nem találjuk a kulcsunkat. A mesterséges intelligencia technológiája segítségével azonban arra már nincs is szükséges. Mégis hogyan? A bejegyzésből kiderül. Tartsatok hát velünk.

Az AiCAN elhivatottan keresi a mesterséges intelligencia használati és integrálhatósági lehetőségét az élet minden területén, melynek eredményeképpen összegyűjtöttünk néhány hasznos, és innovatív alkalmazási lehetőséget. A következő bejegyzésekben ezeket, a jelenleg már megvalósítható alkalmazásokat mutatjuk be. A bejegyzések célja a mesterséges intelligencia képességinek bemutatása, továbbá a saját fejlesztéseinkről való beszámolás.

Egy kulcs elvesztése ismerős élethelyzet mindenki számára, és egyetérthetünk abban, hogy nem a legkellemesebb felismerés egy hideg, téli estén. Várunk, és reménykeddünk hogy nem ellopták a kulcsunkat: ez a legtöbb amit az adott pillanatban tehetünk. Szerencsésebb esetben családtagunk megérkezése lehetővé teszi a bejutást a lakásunkba, és odabent megtaláljuk az elvesztett kulcscsomót. Nem ilyen pozitív befejezés azonban, ha a kulcscsomóhoz tartozó összes zárat ki kell cserélnünk, megvédve ezzel gondosan berendezett, féltve őrzött otthonunkat.

EHELYETT

Kényelem és biztonság

Megérkezünk a lakás bejárata elé, ahol a beléptető rendszer egy kamera segítségével egyértelműen, kétséget kizáróan azonosít minket arcunk alapján és beenged az ajtón mindenféle kulcs nélkül. A mesterséges intelligencia illetve fejlesztéseink segítségével ez biztonságosan megvalósítható. Úgy lehet ezt elképzelni, mintha egy portás várna minket éjjel nappal az ajtóban. Ugye milyen jól hangzik?

Amennyiben összekapcsoljuk ezt a funkciót egy intelligens otthon rendszerével, úgy az többre is képes:

  • Vendég érkezése esetén felajánlja, hogy csöngessen-e a lakásban tartózkodó személyeknek, amennyiben a válasz igen, úgy értesíti a lakásban tartozó személyeket a vendég érkezésének tényéről, és a vendég nevéről.
  • Amennyiben nem várt személy szeretne bejutni az ajtón, úgy a rendszer rögtön értesíti a tulajdonosokat illetve a hatóságokat.
  • A megérkező személy alapján konfigurálja a fűtést/hűtést, világítást, és minden olyan eszközt, amelyhez a megérkezés pillanatában nyúlnánk.

Az arcfelismerő rendszer természetesen nem csak otthonunk kényelmét szolgálhatja: az irodába való belépés a legtöbb vállalatnál belépőkártyák, RFID TAG-ek segítségével lehetséges, azonban a mesterséges intelligencia segítségével ezektől az eszközöktől könnyedén meg lehet szabadulni. E technológia számos előnnyel jár, nincs többé „otthon felejtettem / elhagytam” érzés, megakadályozható az illetéktelenek belépése, stb.

Biztosak vagyunk abban, hogy az Ön vállalkozásában is vannak mesterséges intelligenciával automatizálható munkafolyamatok: amennyiben szeretné élvezni a mesterséges intelligencia használatával járó előnyöket, úgy jelentkezzen ingyenes, személyes konzultációnkra elérhetőségeink valamelyikén.

 

Close Menu