Miért alkalmazza a Magyar TELEKOM a Mesterséges Intelligenciát ?

Miért alkalmazza a Magyar TELEKOM a Mesterséges Intelligenciát ?

A hagyományos nyomógombos menürendszer helyett, Vanda a magyarul beszélő mesterséges intelligencia alapú robot fogadja a hívásokat a Magyar Telekom telefonos ügyfélszolgálatán.

A Magyar Telekom 2018 tavaszán mutatta be a Vanda névre hallgató virtuális, mesterséges intelligencián alapuló üzleti asszisztensét. Vanda már nyár óta fogadja készségesen a Telekom ügyfélszolgálati telefonos csatornáján érdeklődő ügyfelek hívásait.

Egy digitális üzleti asszisztens, mely hasonlóan működik, mint egy céget képviselő megbízott, aki segít különböző csatornákon az ügyféllel való kapcsolat kialakításában. Vanda jelenleg, chat és telefonos alapú csatornákon tud párbeszédet létesíteni, mindezt természetes nyelvezettel teszi. A kérdéseiket készségesen megválaszolja statikus információs adatforrás alapján. Segít az ügyfélnek az összetett üzleti folyamatok elvégzésében, elindíthatja a megfelelő tranzakciókat, illetve átirányíthatja a hívásokat a megfelelő ügyintézői csoporthoz, az ügyfélszándék behatárolását követően.

Vanda lényegében alkalmas különböző csatornákon keresztül érkező ügyféligény kezelésére, és üzleti igények alapján automatizálható beszélgetés lefolytatására. Ezt az alábbi ábra szemlélteti.

Forrás: https://www.t-systems.hu/vanda

Mire képes ez a virtuális üzleti asszisztens?

  • Jelenleg Vanda 86 nyelvet és dialektust ért és beszél, mindezt hang-, és chat alapú csatornákon egyaránt.
  • A kommunikációs csatornák,  melyeken használható: telefon, Facebook Messenger, Viber, és web chat.
  • Szolgáltatása képes alkalmazkodni az ügyfelek egyedi igényeihez.
  • Részletes jelentéseket készít az üzleti eredmények mérésének érdekében.
  • Biztonságos azonosítás céljából képes biometrikus módszereket alkalmazni.
  • Telephelyen és felhőből egyaránt biztosítható a szolgáltatás.

Ügyfélszolgálati szempontból Vanda a mesterséges intelligencia adta lehetőségek alkalmazásával képes egyesíteni a hús-vér ügyfélszolgálati munkatársak és a hagyományos nyomógombos rendszerek előnyeit. Így segítve az ügyfeleket, hogy céljukat közvetlenül elérhessék.

Forrás: https://www.t-systems.hu/vanda

A Telekom a jövőben több innovatív megoldásban gondolkodik. Érdemes megemlíteni ezek közül azt, ahol Vandát egy érzelmi intelligencia modullal ruháznák fel. Ezzel elősegítve a rendszer hozzáállását az ügyfél érzelmi szintéjéhez, amit a rendszer az ügyfél hangjából állapítana meg.

Felmerülhet bennünk a kérdés, miszerint a robotok és a mesterséges intelligencia korszaka feleslegessé teszi majd az ember munkáját? Vagy csupán egy kreatívabb, kiteljesedett és tartalmasabb életet biztosítanak nekünk?

Mi az AiCAN- nél egyetértünk a Magyar Telekom videójában közölt üzenettel, amit szeretnénk megosztani minden a szakmában, vagy szakmán kívül eső érdeklődővel. Arra szeretnénk kérni kedves olvasóinkat, hogy nézzék meg a videót és döntsenek Önök.

https://www.youtube.com/watch?v=HhHmpVBGCx8

Hiszünk abban, hogy az általunk, az AiCAN által nyújtott megoldásokkal olyan hétköznapi, monoton munkafolyamatokat tudunk közös erővel automatizálni közép-, és nagyvállatoknak, amik elősegítik a munkafolyamataik hatékonyabb elvégzését. Annak érdekében tesszük mindezt, hogy a munkaerő átcsoportosítható legyen a vállalkozáson belül, melynek eredményeképp a munkavállalók szerepe más területen nőhet, átélhetik a kreativitás okozta szabadságot, az ügyfelek pedig elégedettebbek lehetnek az elvégzett munka minőségével.

Biztosak vagyunk abban, hogy az Ön vállalkozásában is vannak mesterséges intelligenciával automatizálható munkafolyamatok: amennyiben szeretné élvezni a mesterséges intelligencia használatával járó előnyöket, úgy jelentkezzen ingyenes, személyes konzultációnkra elérhetőségeink valamelyikén.

Források:

https://www.telefonguru.hu/hir/A_Telekom_a_mesterseges_intelligenciarol_2018-05-24

https://index.hu/tech/cellanaplo/2018/02/27/telekom-vezer_epul_a_magyar_nyelvu_hangasszisztens/

https://www.t-systems.hu/vanda

https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/magyar-telekom-ugyfelszolgalat-ai-mesterseges-intelligencia.674906.html

Close Menu